2010. június 4., péntek

Revíziós elképzelések

Trianon kapcsán előbányásztam egy korábbi esszémet, mely a korabeli integrális- illetve etnikai revíziós megoldásokkal foglalkozik.
A trianoni békeszerződés feltételeihez a magyarság nem tudott, és nem is kívánt alkalmazkodni. A megosztottságot az anyaországi és a határon túlra került magyarság többsége ideiglenes állapotként fogta fel, és újraegyesítésre készült. Az első háborút követő zűrzavaros periódusban a közvéleményt is nagyon erősen foglalkoztatta a történelmi Magyarország jövőjének kérdése. S gyakorlatilag a teljes Horthy-korszakot átívelte a határrevízió, vagy a Szent István Nagy Magyarországának határainak helyreállítása, miképp a politikai élet irányítói, valamint a közvélemény többsége is mindvégig a nagyrevízió, vagy integrális revízió mellett foglalt állást. Az integrális revízió eszméjét változatos érvrendszer támasztotta alá: a Szent-Istváni birodalmi állameszme, miszerint a Kárpát medence népeinek vezetésére a magyar nemzet hivatott, kulturális fölényéből és különleges politikai szervezőképességéből adódóan, mely a térség minden más nációjától megkülönböztette. Ehhez társult egyfajta civilizatórikus misszió magyarság általi betöltendő szerepe a Duna-medencében. A történelmi Magyarország visszaállítását alátámasztani hivatott érvek közé tartozott továbbá a Duna-medence földrajzi és gazdasági egységét, illetve az itt élő népek gazdasági egymásrautaltságát hirdető elvek is. E geográfia, gazdasági, történelmi és kulturális egység lévén tehát egyértelműen az integrális revízió, a „mindent vissza” programja határozta meg a közgondolkodást, mely kétség kívül irreálisnak bizonyult; ennek ellenére a hivatalos Magyarország reprezentánsai közül sokan reménykedtek benne, vagy legalábbis azt hangsúlyozták. A Revíziós Liga 1927. júl. 27-ei ülésén elhangzottak szerint:” a magyar nemzet nem adja fel jogát a maga ezredéves (…) államterületéhez”. Ez az álláspont jutott kifejezésre a kormány reprezentatív folyóiratában, a Magyar Szemlében 1928 őszén Ottlik László tanulmányában, az Új Hungáriában is. A két világháború alatt az oktatás minden szintjén szintén a területi integritás eszméje érvényesült. Ehhez hozzájárulva az irredenta irodalom, a Szent Istváni-i Magyarország eszményével a korabeli társadalom túlnyomó többségére nagy hatást gyakorolt- a közvélemény ekképpen mindvégig az integrális revízió mellett foglalt állást.
A politikai élet irányítói számára bármennyire is az integrális re
vízió nyújtotta volna a legoptimálisabb megoldást, bizonyos helyzetekben a realitások kényszerének engedve a teljes integritást feladó kompromisszumos tervek is kilátásba helyeződtek. Úgy, mint Gömbös Gyula 1934-35-ben jóváhagyott revíziós tervezete, mely az elcsatolt területek mintegy felét igényelte vissza- az etnikai elv mellett gazdasági és stratégiai szempontokat is figyelembe vette; s a nyelvi határokon túlmenve a hadászati céloknak megfelelően középhegységekben és folyók mellett húzódott volna a határ-, de korántsem a Szent István-i határokat. Bethlen István is alapvetően különbséget tett a magyar lakta területek és a vegyes lakosságú nemzetiségi területek között. Az előbbiek, mint a revíziós célok minimumaként határozta meg őket, míg az utóbbiakra különböző alternatívákat javasolt.[1] Vagy példaként említhető Teleki Pál is, ki 1938-ban a szlovákokkal tárgyaló delegáció tagjaként feladva az integrális revíziót, etnikai alapú, vagy kompromisszumos megoldásokat képviselt. A szigorúan etnikai elvű határrevízió - mely alatt a határ menti magyarlakta területek visszacsatolása, Székelyföld és további szórványokban élő magyarság számára történő nemzetiségi autonómiájának elérése értendő - csak a baloldali ellenzék, szociáldemokrata párt, a liberális és demokrata erők, valamint a népi írók számára lett volna elfogadható[2].„Nem törekszünk egyébre, mint az ország etnográfiai kikerekítésére és a külföldi magyar kisebbségek hathatós védelmére" – fogalmazta meg a polgári radikálisok revíziós programját Vámbéry Rusztem 1928-ban. Vagy ahogy Fenyő Miksa elgondolása szerint revízió nem lehet más, mint a „magyarlakta vagy magyar többségek lakta területek visszacsatolása” – írta 1935-ben[3].
A nemzetközi közvélemény is egyre többet foglalkozott a revízióval, az európai gazdasági problémák, a békeszerződéssel elégedetlen országok növekvő presztízse, a Rothermere-kampány is mind hozzájárultak a békefeltételek újragondolásának napirendre kerülésé
hez. A magyarországi kérdést illetően az etnikai revízió eszméje egyre elfogadottabbá vált a világ közvéleményében, ez azonban nem jelentette azt, hogy a hazai kormány számára is nőtt volna népszerűsége. Továbbá a közvélemény számára sem volt vonzó alternatíva a teljes revízió feladása. A felvázolt koncepciók közül a nemzetközi erőviszonyokra való tekintettel az etnikai revíziónak volt némi realitása, a dunai népek demokratikus együttműködésének megvalósítása a nemzetek szembenállása és eltérő politikai orientációjuk miatt kivitelezhetetlennek bizonyult, akárcsak a nagy magyarországi államhatárok visszaállítása. A trianoni békeszerződést revíziójára vonatkozó elképzelések végeredményben nem a magyar társadalom múlt- és önismeretét, valamint politikai tisztánlátását növelték, hanem éppen ellenkezőleg: illúziókat és megalapozatlan reményeket keltettek a lakosság széles köreiben, melyeket az 1947-es párizsi békeszerződés végképp szertefoszlatott.



[1] Bethlen angliai előadásaiban a határ menti magyar területek visszacsatolása mint minimum mellett Erdély független állammá tételét, Szlovákia, Kárpátalja, és Horvátország hovatartozása esetében pedig szabad döntésjog biztosítását javasolta.

[2] A Szent István-i „nagy nemzet"-koncepcióval szemben egy tulajdonképpeni harmadik útként megfogalmazott a tulajdonképpeni realista „kis nemzet"-elgondolás a már említett népi mozgalom (beleértve a Márciusi Frontot) és a demokratikus emigráció több képviselőjében – Németh László,Szabó Dezső, Bibó István - megfogalmazódott a már korábban Kossuth és Jászi által felvetett „dunai konföderáció” mintájára egy széleskörű kulturális- és politikai együttműködés alternatívája, a Duna-menti népek összefogásának gondolata. E program bár 1945 után a vezető politikai körökre meghatározó hatással bírt, a húszas-harmicas években nem tudott komolyan érvényesülni.

[3] Az emigráns Jászi Oszkár ennél is tovább ment. Ő a trianoni határokat lényegében elfogadva kereste a megoldás kulcsát. A probléma elgondolása alapján nem a terület, hanem a „területen élő népesség kulturális, nemzeti és nyelvi autonómiájának és megszervezésének" a lehetősége, amely az egész térség összefogásához teremthetne alapot.

Felhasznált irodalom:

Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Bp., 2003. ; Romsics Ignác: Magyaroszág története a XX. században. Bp., 2005. Zeidler Miklós: A revíziós gondolat. Bp.,2001.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése